2017. június 23., péntek
Nyomozás az Audi ellen harcoló természetvédők ügyében
2011. június 2. | Utolsó módosítás: 2011. június 2., csütörtök, 15:20
Mint arról a Kisalföld beszámolt, a győri Audi-beruházással kapcsolatban vesztegetés bűntett alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a  Nemzeti Nyomozó Iroda a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnökét.
A debreceni székhelyű egyesület – mely visszavonta bírósági keresetét is – vezetője azóta szabadlábon védekezhet. Az Audi elismerte: ők tettek feljelentést. 

„Egy multinacionális cég feljelentése alapján indult bűnügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2011. május 30-án vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás alá vonta és egyben őrizetbe vette Zs. F. debreceni lakost. A nyomozást felügyelő ügyészség indítványa ellenére az illetékes bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását nem látta indokoltnak, így Zs. F. eljárás alá vont személy jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozás érdekeire való tekintettel jelenleg több információt nem áll módunkban közölni" – tudtuk meg Bartha László őrnagytól, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivőjétől.

A Kisalföld azon kérdésére, hogy ez a multinacionális cég az Audit jelenti-e, Czechmeister Mónika, a  cég helyettes kommunikációs vezetője az alábbi választ adta: „Az Audi Hungaria Motor Kft. valóban tett feljelentést egy természetvédelmi egyesület ellen, ám mivel az eljárás még tart, további részleteket nem kívánunk mondani." Hozzátette: visszavonta az Audi győri beruházása ügyében indított bírósági keresetét a Tiszántúli Természetvédők Társulata.

Tóásó Gyula, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület elnöke úgy fogalmazott: régóta ismertek az olyan történetek, melyek arról szólnak, hogy egy-egy beruházás elindítását civil szervezetek – élve az ügyfélként történő bejelentkezés lehetőségével – természetvédelmi vagy környezetvédelmi szempontok miatt felülvizsgálni, lassítani vagy megakadályozni igyekeznek.

„A beruházók más érdekeket képviselnek, mint ők, ezért az ilyen esetekben az a kívánatos, hogy tisztességes eljárások és kemény birkózások után mindkét fél számára elfogadható megoldás szülessen. Az eredetileg jó szándékkal létrehozott törvényi szabályozás akkor kezd visszájára fordulni, amikor egy "civil" szervezet pénzszerzés vagy saját (politikai) karrierjének egyengetése céljából keveredik ilyen szerepbe. Az érintett települések, beruházók, munkavállalók számára nehezen kezelhető helyzet az, ha a helyi értékek megóvása érdekében távoli "civilek" jelennek meg a színtéren. Különösen zavaró, ha ezek a hangok bizonyos támogatások beérkezése után elhalkulnak.

Tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha a helyi szervezetek és mindenféle szintű önkormányzatok közös szándéka ellenére távoli "civilek" akadályozzák meg egy régió vagy éppen a Szigetköz fejlesztési lehetőségeit. A Kisalföld-cikkben szereplő személy cselekedetét a bíróság egyszer majd megítéli. Sajnos ez a hír és több korábbi szóbeszéd alkalmas lesz arra, hogy a tisztességes civil világ megregulázásra, megfélemlítésre kerüljön" – mondta.

Kapcsolódó cikkek:
Főoldal  Ingatlanpiac  Hírháló  Magazin   Infótár  Hitelcentrum  Ügyfélkapu
2004 © Copyright Emerix Consult Kft. Minden jog fenntartva
Olvassa el! Adatédelmi nyilatkozat, Jognyilatkozat, Médiaajánlat, Impresszum