A lap a Magyar Gázipari Egyesülés adataira hivatkozva azt írta: tavaly óta a felével, a korábbi átlag 20 milliárd forintról idén májusra mintegy 30 milliárd forintra nőtt a lakosság határidőn túli, lejárt gázdíjtartozás-állománya. Ez az évi mintegy félezer milliárd forintra becsülhető teljes lakossági gázszámla hat százaléka.
Az egyesület adatai alapján kiderül, hogy rendszerint a téli szezon után, májusban a legmagasabb a tartozás összege, ez októberre valamelyest, mintegy 10 százalékkal csökken, ám az újabb tél ismét növekedést hoz.
Laczó Sándor, az egyesület elnöke felhívta a lapban a figyelmet arra, hogy míg korábban májusig a számlafizetés elmaradására hivatkozva egyik lakossági fogyasztót sem kapcsolták ki a hálózatból, most ez már csak a szociálisan rászoruló, úgynevezett védett fogyasztókra igaz.
Hogyan működik, miért jó az infrafűtés? | 2010. szeptember 10.
A világ legzöldebb országai | 2010. szeptember 09.
Rekord támogatás energiatakarékos házakra | 2010. augusztus 24.
Házi erőművek fejlesztésében vesz részt egy magyar cég | 2010. augusztus 23.
Megéri kicserélni az elektromos vezetékeket? | 2010. augusztus 22.
Napenergia-nagyhatalom lehetnénk | 2010. augusztus 18.
Mennyivel nő a fűtésszámla? | 2010. augusztus 18.
Értékelték az áramszolgáltatókat | 2010. augusztus 16.


